Frissítsd fel tudásod az Egyetemre!
Szerezz barátokat az Egyetem előtt!
Jelentkezés

Beköszönő

Kedves Elsőévesek!

Szívből gratulálunk, hogy felvételt nyertetek a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karára! Engedjétek meg, hogy egy óriási kalandra hívjunk benneteket, mielőtt megkezdődne életetek egyik legnagyszerűbb időszaka, egyetemi tanulmányotok! Augusztus 9-16. között rendezzük meg az idei Kémszámtábort, ahol elsődleges célunk az, hogy felkészítsünk benneteket az első félév megpróbáltatásaira, hogy minél sikeresebben kezdhessétek meg az Egyetemet. Az agytréning mellett rengeteg programmal és csapatjátékkal is készülünk, hogy könnyed, laza módon megismerhessétek egymást évfolyamtársaitokkal, valamint felfedezzétek az Egyetemet és környékét. Ha szeretnéd felfrissíteni a tudásod, szeretnél barátokat szerezni az Egyetemre, és nem szeretnéd unalmasan tölteni otthon a nyarad, akkor mindenképpen a Kémszámtáborban a helyed!
Emellett a tábor minden résztevőjének ingyenesen biztosítunk Mateking hozzáférést a Középiskolai matek és az Analízis 1 tárgyakhoz, mely ugyancsak hasznos lesz az elkövezkező félévetekben.

A jelentkezéssel és a táborral kapcsolatos minden fontos információt megtaláltok az Információk fül alatt.

Találkozzunk a táborban!

BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium csapata

Ha bármi kérdésetek lenne a táborral kapcsolatban, keressétek bátran a főszervezőket!

Elérhetőség

  • Ambrózi Boglárka +3630/542-5977
  • Boncz Luca +3620/266-3269
  • Horváth Lívia +3630/282-2435
  • kemszamtabor@gmail.com
  • Facebook eseményünk

"Hogy mi várt rám? A tudás felfrissítése, izgalmas és vicces programok, sok új barát."

Információk

Időpont

2019. augusztus 9-16.

Jelentkezés

Meghosszabbítottuk!
Jelentkezni augusztus 4. 12:00-ig augusztus 5. 12:00-ig tudtok a Jelentkezés fülön. A jelentkezésetek a tábor díjának befizetésével lesz érvényes, melyet átutalással kell teljesítenetek. Az átutalás közleményébe írjátok bele a jelentkezés során e-mailben kapott négyjegyű kódot! Ha nehéz körülmények között élsz, és anyagi okokból nem tudnál eljönni, de szeretnél, feltétlenül jelezd felénk, megpróbálunk segíteni a részvételi költség mérséklésével.

A tábor díja

23 000 Ft

Számlatulajdonos neve: BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium
Számlaszáma: 11705008-20477471-00000000
A fizetési határidő: augusztus 6.
Augusztus 6. után a befizetett tábordíjat nem tudjuk visszafizetni!

A tábor költsége tartalmazza a szállást, napi négyszeri étkezést, az oktatás és a programok költségeit. Javasoljuk, hogy aki közelebb lakik, az is kérjen szállást, mert a korábbi évek tapasztalatai alapján a napi bejárás, utazás a zsúfolt program mellett fárasztó lehet. Amennyiben mégsem igényelsz szállást és/vagy étkezést, kérünk, jelezd külön a szervezőknek e-mailben, még a befizetés előtt!

Helyszín

A tábor kezdőnapján (augusztus 9. péntek) 10:00 és 12:30 között várunk benneteket a Martos Kollégiumban (1111 Budapest, Stoczek utca 1-7.).


Megközelítés tömegközlekedéssel:

  • Kelenföldi pályaudvartól:

    4-es metróval a Szent Gellért térig kell utazni, majd a Budafoki úton az egyetem mellett haladva a Bertalan Lajos utcánál balra, majd a Stoczek utcánál jobbra fordulni.
    19-es vagy 49-es villamossal a Gárdonyi térig kell utazni, a Bertalan Lajos utcán lesétálni, majd a Stoczek utcánál jobbra fordulni.

  • Déli pályaudvartól:

    56-os villamossal a Gárdonyi térig kell utazni, a Bertalan Lajos utcán lesétálni, majd a Stoczek utcánál jobbra fordulni.

  • Keleti pályaudvartól:

    4-es metróval a Szent Gellért térig kell utazni, majd a Budafoki úton az egyetem mellett haladva a Bertalan Lajos utcánál balra, majd a Stoczek utcánál jobbra fordulni.

  • Nyugati pályaudvartól:

    4-es vagy 6-os villamossal (villamospótló) Újbuda Központ/Móricz Zsigmond körtér irányában Petőfi híd - budai hídfőig kell utazni, a Goldmann György téren át az Egry József utcához érve balra, majd a Stoczek utcánál jobbra fordulni.

  • Népliget autóbuszállomástól:

    3-as metróval (metrópótló) Újpest-Központ felé a Corvin negyed megállóig kell utazni, onnan 4-es vagy 6-os villamossal (villamospótló) Újbuda Központ/Móricz Zsigmond körtér irányában Petőfi híd - budai hídfőig kell utazni, a Goldmann György téren át az Egry József utcához érve balra, majd a Stoczek utcánál jobbra fordulni.

Program

A Kémszámtáborban a kémiai számítások (kémszám) órák keretében átismételheted azokat az ismereteket, amelyekre az egyetemi tanulmányaidat alapozhatod. Az egy hét alatt 34 tanítási órán fogsz részt venni. A táborban a kémszám mellett lehetőséget biztosítunk egy másik, szintén nagyon fontos tárgy, a matematika átismétlésére is azoknak a hallgatóknak, akik megfelelő kémszám alapokkal rendelkeznek ahhoz, hogy a kevesebb óraszám is elegendő legyen. Az órák után egyéb szakmai és közösségi programokkal készülünk, ahol megismerheted azokat az embereket - leendő évfolyamtársaidat, barátaidat -, akikkel a következő pár évet el fogod tölteni. Velük együtt felfedezheted Budapestet és az egyetem környékét, hogy szeptemberben könnyebben vágj neki a már annyira nem is ismeretlen világnak.

"Miért nem bántam meg, hogy eljöttem? Úgy ismerhettem meg leendő csoporttársaimat, hogy közben kicsit az első félévre is felkészültem."

Szervezők

Ambrózi Boglárka

Boncz Luca

Horváth Lívia

és a

"Tökéletes összhang a tanulás és ismerkedés között. A lehetőségek közül az egyik legjobb egyetem előtti tábor."

Támogatóink

Arany fokozatú kiemelt támogatók

Ezüst fokozatú kiemelt támogatók

Bronz fokozatú kiemelt támogatók

A Szent-Györgyi Albert Szakkollégium állandó támogatói